TPM3 Series no.38

feladatSztori: Hogyan gondolkozunk? Tesztelje magát!

A következőkben egy érdekes kis fejtörővel lepjük meg Olvasóinkat!

 

A képen látható egy négyzet, benne kilenc ponttal. E kilenc pontot kell összekötnünk négy egyenes vonal segítségével, de úgy, hogy a tollunkat nem emelhetjük fel közben.

A feladat megoldása és tanulságai:


megoldas

Hajlamosak vagyunk korlátok közt gondolkozni. Ez a veszteségforrások visszaszorítása során kifejezetten hátrányos tulajdonság. Ne a jelen állapotból, a megszokásokból, a dogmákból induljunk ki! Felejtsük el az ilyen és ehhez kapcsolódó kijelentéseket: „Ezt lehetetlen megcsinálni!” Nálunk ez már 10 éve így szokás!”

Lépjünk túl saját korlátainkon, határainkon! Törekedjünk az ideális állapot elérésére!

8. rész OEE projekt – A teamek munkájának eredménye, további lépések

Előző hírlevelünkben arról számoltunk be, hogy a projekt-teamek megkezdték működésüket egy előre definiált, vizuális projektkövető rendszer segítségével.

A veszteségek elemzése alapján két-két fő téma került kiválasztásra a szereldei, illetve a forgácsoló területen. Ezek a következők voltak: átállási idők, gépbeállítóra történő várakozás, műszaki állásidők, illetve az improduktív idők csökkentése a szereldében.

Terjedelmi okokból az átállási idők csökkentése projekt eredményeiről számolok be a következőkben. A kiindulási időszakban az átállások heti 97 órát tettek ki átlagosan, ami a tervezett termelési idő 8,4 %-át jelentette, átállásonként 2,5 órát. A projekt céljaként a 4,1 % elérését tűztük ki.

Az adatgyűjtés rendkívül fontos elemét képezte a tevékenységnek. Gembáztunk, azaz saját magunk jártuk körbe a problémát. Beszéltünk az érintett dolgozókkal, és bevontuk őket a problémakör gyökérok elemzésébe is. Számos szervezési intézkedés mellett bizonyos szerszámok összevonásra kerültek, és a készülékek rögzítése, cseréje is egyszerűbbé vált a gyorsabb átállások érdekében.

szerszamOlyan eredményeket sikerült elérni, amire mindenki méltán lehetett büszke. Az átlagos 96 óráról sikerült a heti átállásokra fordított időt 45 órára csökkenteni, ami átlagosan 60 perces átállások mellett született a korábbi 2,5 órával szemben. Az átállási idő a tervezett termelési idő 3,4 %-ára csökkent, ami még a korábbi várakozásainkat is felülmúlta. Ezután következett az eredmények bemutatása a vezetésnek, valamint az OEE és veszteség-visszaszorítási kézikönyv összeállítása.

 

A következő hírlevelünk 2014. április 23-án jelenik meg, amelyben az OEE és veszteség-visszaszorítási kézikönyv összeállításának folyamatát mutatjuk be!

Amennyiben szeretne többet a TPM3-ról, vagy azok eszközeinek alkalmazásáról, kérem, keresse Péczely Csaba vezető TPM-tanácsadót a +36-20/964-4648 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.



Az ICG Stádium Kft. főbb tevékenységei:

2021. ICG Stádium Kft.

Impresszum

about.me/aastadium